Belföld
2015-05-04
Forrás: MTI
szerzo: erdelyilap.ro

Az Interpoll is keresi Markó Attilát

Nemzetközi körözést adott ki a román rendőrség Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korrupcióval gyanúsított, Magyarországon tartózkodó volt parlamenti képviselője ellen, akinek az előzetes letartóztatását múlt héten rendelte el a román legfelső bíróság - közölte hétfőn az Evenimentul Zilei című lap internetes oldalán.

Az Interpoll is keresi Markó Attilát

Markó Attila neve és fényképe az Interpol (a bűnügyi rendőrség nemzetközi szervezete) körözési listáján szerepel, a Románia által külföldön is keresett másik 160 gyanúsított neve között. A volt RMDSZ-képviselő a román rendőrség honlapjának csaknem ötven nevet tartalmazó körözési listáján is megtalálható. Az erdélyi magyar politikus és a román restitúciós hatóság kártérítési bizottságának másik hét volt tagja ellen hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A vádirat szerint 85 millió euró kárt okoztak az államnak azáltal, hogy a piaci értéknél jelentősen magasabb kártérítéseket ítéltek meg a kommunizmus idején államosított ingatlanokért. Markó Attila korábbi nyilatkozataiban ártatlannak mondta magát, ügyét a restitúciós folyamat megakasztását szolgáló támadásnak minősítette, és kifejezte reményét, hogy Budapest nem adja ki. A képviselői mandátumáról nemrég lemondott politikus kifejtette: nem bízik a román igazságszolgáltatásban, miután a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt tavaly három év felfüggesztett börtönre elítélték, és visszaállamosították a református egyház iskolaépületét. Markó Attila a kolozsvári Transindex portálnak adott nyilatkozatában jelezte: nem fellebbezi meg az előzetes letartóztatását elrendelő bírósági határozatot, mivel lejárt az ügyvédjével a nyomozati szakaszra kötött korábbi szerződése, és nincs pénze újabb jogi képviselőt szerződtetni.

Legolvasotabb Hirek
Bárki elkészítheti otthon, ezért házicsoki!

Ha meg akarjuk lepni a családot, vagy éppen vendégek...

9572
Románia készül a háborúra

Szükség esetén a Hivatalos Közlönyben közzétett ...

7356
Egy szilágysági magyar Románia legnagyobb gombatermesztője!

A szilágysági gombatermesztés a Németi házaspár ...

6406
Halálra marcangoltak a kutyák egy zilahi magyart

Tegnap talált rá egy járókelő a széttépett testr...

4160
Börtönt építenének Szilágy megyében!

A helyhatóságok örülnének egy ilyen fejlesztés...

3450
Friss Hirek
Kowalsky meg a Vega a Szabadság Feszten

Az együttes frontembere Kowalsky Balázs Gyula 1999-...

2015-05-08
Könyv Románia

A Humanitas kiadó gondozásában megjelent kötetet a ...

2015-05-08
Szabad énekelni a magyar himnuszt

A bíróság himnusz-perben hozott elsőfokú ítélet...

2015-05-08
Abszolút többséget szerezhetett a brit Konzervatív Párt

Ennek alapján bizonyosra vehető, hogy David Cameron e...

2015-05-08
Szijjártó ésszerű együttműködést szorgalmaz

Szijjártó Péter tárgyalt Bogdan Aurescu román kül...

2015-05-07
Időjárás
Zilah
Ma
Holnap
Kolozsvár
Ma
Holnap
Nagyvárad
Ma
Holnap
Szatmárnémeti
Ma
Holnap
TOVÁBBI HIREK
Belföld
Könyv Románia

Könyv Románia "elrománosításáról"

A Humanitas kiadó gondozásában megjelent kötetet a kiadó egyik könyvesboltjában mutatták be mintegy kétszáz érdeklődő jelenlétében. Boi...

Belföld
Szabad énekelni a magyar himnuszt

Szabad énekelni a magyar himnuszt

A bíróság himnusz-perben hozott elsőfokú ítéletének az indoklását csütörtökön kézbesítették a felperes Magyar Polgári Pártnak (MPP...

Belföld
Szijjártó ésszerű együttműködést szorgalmaz

Szijjártó ésszerű együttműködést szorgalmaz

Szijjártó Péter tárgyalt Bogdan Aurescu román külügyminiszterrel, majd a megbeszélésüket követő közös sajtótájékoztatón kiemelte: Ma...